A gerinc fájdalom inspirációja :)

Hogyan kezdődött?
Nem is tudom.
Csak azt, hogy most itt ülök a Gerinc Műhelyben, és írok. Írom a történetemet, talán okulásként, talán őszinte hálából, nem tudom. Azt az érzést, ami bennem van, hálának és teljes boldogságnak tudnám nevezni, bár ezek a fogalmak, érzések nem fedik le az igazságot.

Éltem a magam kis nyugodt, 45 éves, 3 gyerekes anyukák életét. Napi rutinok, napi boldogságok, unalmak, bosszúságok.
Valami hiányzott…
Nem tudtam, mi a célom, mi az utam.
Folyamatosan olvastam, pszichológiai, filozófiai és ezoterikus könyveket. Sok-sok mindenről megváltozott a véleményem, a látásmódom is folyamatosan kezdett fordulni.
Nem tudtam elfogadni, hogy ennyi az egész! Többet akartam kihozni magamból, többet akartam adni!
Mindenhol azt olvastam, hogy a gondolataink meghatározzák a jövőnket. Akartam, hogy jobb legyek, akartam, hogy többet adjak!
És a nagy akarásnak, útkeresésnek (szó szerint) nyögés lett a vége!
Egyik nap beállt a derekam.

Nem értettem! Fájt a lábam, a csípőm, a derekam.
Szokásos orvosi tortúra, amit most nem részleteznék…
Elegem lett!
Elegem lett a fájdalomból, a kiszolgáltatottságból, kezelésekből, már majdnem mindenből.
Elkezdtem olvasgatni a neten, kerestem, ki, milyen praktikákat kínál "lábhúzás" ellenszereként.


Aztán, megtaláltam!
Levegőágyas chí gép! Ő volt a királyfi hófehér paripán, aki megmentette a testemet és a lelkemet a kínoktól.
Naponta háromszor voltunk kettecskén, de megérte!
Ismét boldog, egészséges embernek éreztem magam!
De az Élet nem engedi, hogy letérj az utadról!
Kerested, hát akkor most megmutatom, tessék menni, és végig járni!
Ez lesz a Te utad!
Újabb betegség...


Miért?
Kerestem a miérteket!
Nem tudtam elfogadni, hogy minden úgy van jól, ahogy van! Szembe mentem a széllel, a folyó sodrásával, hegynek fel, cipeltem a terhet!
A saját terhemet, amit magamnak köszönhettem, hiszen magamnak okoztam!


A válasz szeptemberben érkezett meg, egy hatalmas tüsszentés formájában. Azt hittem, kiszakad a bal karom! Másnapra már a nyakam is beállt. Nem, nem olyan fából faragtak, aki feladja! Vártam, vártam.
Aztán, amikor már elzsibbadt a hüvelykujjam és a nevemet is nehezen tudtam leírni (bal kezes lévén), na akkor elmentem orvoshoz.
Jött megint a szokásos tortúra! Egy kis gyógyszer, egy kis torna, egy kis kezelés.
Nem javultam. Néha ordítani tudtam volna a fájdalomtól! Sírtam, magamba zuhantam. Nem, nem voltam depressziós, csak elkeseredett!

Tudni akartam a miérteket!
Olvastam és kutakodtam.
Bagdy Emőke új könyvét olvastam, amikor kaptam valamit! Nem tudom megfogalmazni, hogy mit, de megváltozott bennem valami!


Persze a Nagy Mester keze is benne volt a dologban rendesen, olyan dolgokat dobott elém, ami mellett nem tudtam elmenni, nem észrevenni, nem lehajolni érte.
Aztán egyik éjszaka megtörtént a Csoda! Megálmodtam!


Most pedig itt ülök a Gerinc Műhelyben, várom a sorstársaimat, hogy tapasztalatokat osszunk meg egymással, hogy kipróbálják az általam ajánlott passzív mozgásokat.
Várom őket, mert tudom, milyen szenvedni, tudom milyen az, amikor már csorognak a könnyeid a fájdalomtól!
De tudom azt is, hogy a mozgásszervi betegségeknek egyetlen kifogástalan gyógyszere van, az pedig a mozgás.
Hát ha mozgás, akkor csináljuk úgy, hogy ha fáj, akkor is menjen!
Aztán a passzívból egyszer csak örömteli séta és kirándulás lesz!
Hálás szívvel mondok köszönetet, családomnak, minden barátomnak, ismerősömnek, akik végig támogattak ezen az úton!
Hittek bennem, hittek az ötletemben!
Köszönöm!

"Sok bölcsesség és bátorság kell ahhoz, hogy tudjuk, melyik az az út,
amelyen járni akarunk, és melyik az, amelyiket azért választjuk,
hogy másoknak örömet szerezzünk."