A váll

A váll tartása elárul egyet-mást az élethez való viszonyról. A vállöv - övre jellemzó módon - összetartja a test felső részét. A vállízületektől a kulcscsontokon keresztül egészen a szegycsontig nyúlik elõre, a Iapockák pedig a hát felsõ részét takarják el. A váll összeköti a kart és a kezet a mellel, ami a közép és az integráció helye. A gerincoszlop mellett ez a testnek az a része, amelyről le lehet olvasni, hogy milyen terhet visel az ember és közben hogyan érzi magát. A vállövben feszült és megkeményedett izmok, sőt esetleg a csontos váz deformációi is jelezhetik a krónikusan hibás belső tartást.

A legnyilvánvalóbb a felhúzott váll, amikor úgy tűnik, hogy az aggódó fej a vállak közé bújik. Be van húzva a kívülről jövő veszélyektől való félelem miatt, mint a csiga vagy a sün feje. Ha megijedünk valamitől, akkor automatikusan behúzzuk a fejünket. Amikor aztán alábbhagy az ijedség, a váll ismét visszatér előző tartásába, és a fej megint előmerészkedik. A krónikusan felhúzott váll következésképp azt mutatja, hogy tulajdonosa állandóan megfélemlített és sokkolt állapotban van, és már egyáltalán nem tud megszabadulni a szorongástól. A válltájékra krónikusan ráfagyott félelem a tartás szoros voltában is jelentkezik. Az ilyen váll gyakran nélkülözi azt a szélességet és erőt, amellyel az élet terhét és az érte vállalandó felelősséget viselni lehetne.

A csak bal oldalon felhúzott váll a szív védelmét és elrekesztését egyaránt szolgálja.

 

Az anatómiai ellenpólust a csapott vállú emberek jelentik, akik rezignációt fejeznek ki. Lelógó szárnyú madarakra emlékeztetnek, és a lapockák valóban mutatnak valami hasonlóságot a fejlõdésben visszamaradt szárnyakkal. A csapott vállnak többet kell elviselnie (a felelõsségből), mint amennyit elbír, tulajdonosa túl van terhelve. A váll azzal próbálkozik, hogy engedje lecsúszni, ami túl sok neki, és kivonja magát. Az érintettek olyan benyomást keltenek, mintha magukra kellene venniük a világ összes terhét. Az ember legszívesebben a hónuk alá nyúlna (mert a karjuk is lóg), és átvállalna belőle valamennyit.

A kifejezetten keskeny váll annak a képességnek a csökkent voltát jelzi, hogy az ember a saját életéért vállalja a felelősséget. Az ilyen váll tulajdonosai összehúzzák magukat, hogy eI tudjanak bánni az élettel. Olyan benyomást keltenek, mintha össze kellene szedniük magukat ahhoz, hogy el tudják viselni terheiket. Az ilyen váll tulajdonosainak nagy az igényük a támaszra, főleg a széles vállat részesítik előnyben, amelyre ráhajthatják a fejüket, és egyúttal a felelősséget is átruházhatják.

 

A felhúzott és a csapott között helyezkedik el a szögletes váll, amely a normális állapotot jelzi. Ám itt is fellelhető a túlzás néhány jele. A jellegzetes, feszes izmú férfiváll mintha azt akarná tudatni a világgal, hogy itt valaki készen áll arra, hogy felelősséget vállaljon saját maga és mások iránt. Az edzett izomkötegekkel az ember azt mutatja ki, hogy milyen sok gondolatot szentel a kifelé irányuló hatásának. Ezért az a gyanú is felmerülhet vele szemben, hogy olyan dolgokat színlel, amelyeket csak szeretne birtokolni.

 

A váll tehát elárul valamit a világgal való kapcsolatról. A csapott váll azt mutatja, mennyire függ gazdája másoktól, a felhúzott pedig azt, hogy felfelé akarja kivonni magát a feleIősség alól. Hiszen a felhúzntt váll is elkeskenyedik, mert megpróbál összehúzódni, miközben fedezéket biztosít a fejnek.

 

A váll viszonylagos magassága és az, hogy melyik oldalon van alacsonyabban, ezenkívül azt is elárulja, hogy az életben a polaritás melyik fele kap nagyobb hangsúlyt. Így például a férfiaknak általában a jobb válla van valamivel alacsonyabban, és ez arra utal, hogy ezen a téren lazábbak, és hajlamosak arra, hogy a világhoz férfiasan és támadóan közeledjenek. Az alacsonyabban fekvõ váll arra utal, hogy az ember - aki ez esetben többnyire nő - jobbára nőiesen passzív módon közeledik környezetéhez.

 

A váll voltaképpeni feladata az, hogy biztosítsa a karok számára a cselekvés szabadságát. Ám hasonlóan ahhoz, ahogy idővel felfelé vándorolhat és a fejnek búvóhelyet nyújthat, előre is húzódhat, hogy a mellet és a szívet fogadja rejtekébe. Ez jellegzetes önvédelmi tartás, amivel az érintettek azt mutatják ki, hogy milyen sérülékenynek és védelemre szorulónak érzik magukat. Nõk esetében gyakran ott van e mögött az az érzés is, hogy mellüket óvniuk kell a világtól - vagy éppen eI kell rejteniük előle. Az ilyen helytelen tartás gyakran a pubertásra vezethetõ vissza.

Ha a védekező tartás a szívre és a szívbéli érzelmekre irányul, akkor többnyire a bal váll görbül feltűnően előre.

Ettől a tartástól az érintettek elvékonyodnak, szinte magukba húzódnak. Emiatt belül szűkössé válik a hely, és a tüdõlebenyek nem tudnak megfelelően kiterülni. Az ebből adódó felületes légzés csekély kommunikációs készségrõl tanúskodik. A bezárkózás és a külső dolgok elől való elzárkózás képéhez illik az a tendecia, hogy az ember megtartja magának az érzelmeit, és alig védekezik az esetleges támadásokkal szemben. Még jobban visszavonulnak előrehúzott válluk, karjuk és görbe hátuk rejtekébe. Ám még a legjobb bunker is légszomjhoz vezetõ szűkösséget, merevséget és szorosságot okoz a vélt védelem mellett.

Címke: 

Új hozzászólás